Esküvő napján egyszer azon kaptam magam, hogy számolgatom, mióta is ismerem Dettit és Kingát (pontosításképpen azoknak, akik nem tudják, Kinga lenne Detti menyasszonyunk ikertesója). A matematikát mindig is szerettem, de néha még számomra is ijesztőek a számok 😛 . Szóval, az elmúlt tizenhárom évben, így vagy úgy, mindig jelen voltunk egymás életében… Az igazsághoz hozzátartozik az a tény is, hogy ismeretségünk első néhány évében váltanunk kellett egy-két mondatot, mielőtt meg tudtam állapítani, hogy éppen melyikükkel is beszélek :)))) Na de, az vesse rám az első követ, aki soha nem szívta le a „KingaDetti összetévesztősdit” élete során 😛 . Mindenesetre, tavaly Detti volt az, aki tartotta bennem a lelket, amikor a párizsi repülőtéren egyszeri lány módjára, hajszál híján elvesztem :)))))) Jocóban kellemesen csalódtam az utófotózás alkalmával. Bevallom, amolyan makrancos fickó képét festette le első találkozásunkkor, aztán újfent megbizonyosodtam arról, hogy nem tanácsos előítélkezni… Na jó, kicsit azért is tartottam Jocótól, mert jártas az esküvői fotózásban, így ilyenkor nyilvánvalóan fájdalmasabban mardos az a bizonyos megfelelési kényszer…
Detti és Jocó, elfogult vagyok, tudom, de köszi nektek, hogy enyém volt a megtisztelő feladat és kívánom, hogy hamarosan találkozzunk… a többit úgyis tudjátok 😀
… ééés mindeközben a „stáb” többi tagja :D…
