Kellene ide valami nagyon hangzatos bevezető szöveg, de ugyanazt érzem, mint eddig, hogy „húha, mennyi vagány dolog történt velem idén megint és hogy milyen szerencsés vagyok, meg ilyenek… ” Igen, tudom, ez már unalmas, de egyszerűen képtelen vagyok a hálátlanságra :)))) Akaratlanul is számvetést csinál az ember minden év végén, és én 2018 végén sem érzek különbet, mint tavaly, meg azelőtt, meg azelőtt… Részem volt megszámlálhatatlan nevetésben, ölelésben, kíváncsiskodó gyerekpillantásban, szerelemben, vágyakozó tekintetben, szülői gondoskodásban, barátságban… Lassan a kezemmel és a szívemmel eggyé válik a fényképezőgép (a kötőtűkkel egyetemben 😛 ) és ez egyre felemelőbb érzés. Bevallom, nem kis fejtörést okozott a fotók kiválogatása, de igyekeztem… Köszönöm nektek!
Kívánom, hogy a következő év se legyen rosszabb! 😀
